A Gazdagréti Összefogás Egyesület és a Zöld Követ Egyesület közös szervezésében 2021. november 20-án, megvalósult „Csikkmentes Gazdagrét” kampánnyal a dohányzás káros hatásai mellett a csikkek okozta környezetszennyezésre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Figyelemfelkeltő akciónkkal a kerületben élőket arra szeretnénk ösztönözni, hogy tegyenek lakókörnyezetük megtisztításáért, a csikkszedés során csatlakozzanak hozzánk, valamint, hogy a csikket eldobók változtassank negatív szokásukon.
A buszmegállók, a kukák környéke, a bolt bejáratok mindig meghökkentő látványt mutat. A gazdagréti teret és környékét három hete „takarítottuk ki”, és elszomorító volt látni, hogy a csikkek mellett az egyéb hulladékokkal is újból megteltek a bokrok, a zöld és épített környezet egyaránt.
Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy vigyázzunk környezetünk tisztaságára, szépségére, hogy azt az utódainknak méltó módon tudjuk továbbadni. Szerencsére sokan osztják szemléletünket, így a környezettudatos nevelést már óvodás korban elkezdik, ezért is csatlakoztak hozzánk családok is, kis gyerekekkel. A legügyesebb önkéntesnek értékes ajándékkal köszöntük meg a részvételt.
A kis sikereknek is örülünk, ha munkánk eredményeként és önkénteseink segítségével, kerültünknek ez a kis része – ha csak kis időre is, de- mentesült a szeméttől, megtisztul a csikkektől, és mentesül az általuk okozott környezeti ártalmaktól.
Csikkszedő kampányohoz önkéntesként nagyrészt azok csatlakoznak, akik maguk nem dohányoznak, azonban zavarja őket a környezetükben fellelhető csikkek tömkelege. Fontos azonban felhívni a dohányosok, a csikket eldobók figyelmét is arra, hogy szokásaikkal negatív hatást gyakorolnak az élőhelyük minden szegmensére, talajra, vízre, levegőre egyaránt. A Földön évente 6 billió szál cigarettát szívnak el, és ennek a 3/4-ét, vagyis 4,5 billió csikket rossz helyre pöccintenek. Egy használt füstszűrő lebomlási ideje 1 hónaptól akár 15 évig is terjedhet, attól függően, hogy használat után hova kerül. A földre ledobott cigarettacsikkből 4000 féle káros vegyi anyag oldódhat ki, egy 2 cm hosszúságú csikk 1000 liter vizet képes beszennyezni. Elképesztő számok, amiken változtatni csak akkor tudunk, ha szemléletformáló eszközeink segítségével rávezetjük a dohányosokat arra, hogy néhány hasznos eszköz segítségével sokat tehetnek környezetükért. Több gazdagréti helyszínen fogunk megjelenni zsebhamutartókkal, ami arra szolgál, cigaretta égése során keletkezett hamu és az elszívott cigaretta után megmaradt csikk ne a földre kerüljön, hanem egy praktikus, alumínium belső borítású tárcában kerüljön felhalmozásra, majd arra alkalmas helyen ebből ürítésre. Apró, zsebretehető, egy doboz cigaretta árához képest filléres áron beszerezhető dolog, mely, ha divattá, szokássá válna, azzal kis lépésekben ugyan, de elejét vehetné a dohányosok felelőtlen viselkedése, mellyel mindannyiunk környezet rombolják.
Célunk, hogy figyelemfelkeltő akciónkkal, egyre kevesebb csikk kerüljön az utcákra és a tiszta, csikkmentes állapotot minél tovább fenn tudjuk fenntartani.
További képek: https://gazdagretiosszefogas.hu/galeria/nggallery/galeria/csikkmentes-gazdagret-2021-11-20
Az eseményről készült videó: https://youtu.be/oYrGY31A5kQ