Fejlámás terepfutásra vártuk a sportolni vágyókat október elején, amikor a szokásostól eltérő időpontban, alkonyatkor vártuk a futás megszállottjait és azokat akik szeretik a különleges sporteseményeket.
Még viszonylag kellemes, kissé csípős időben, de már a lemenő nap fényében – többek között – megcsodálhattuk a budaörsi Kő-hegyet lenyűgöző panorámájával.
11 kilométeres körben kanyarogtunk végig Budaörs utcáin és dombjain, ahonnan szép kilátásaink nyíltak a naplementére és a sötétedő városra. Az útvonal félig aszfalt, félig terepes volt. Az alábbi helyszíneket érintettük: Rupp-hegy, Tűzkő-hegy, Nap-hegy, Kő-hegy, Sípálya.
A futás után Huszár Anna jógaoktató segített regenerálni az izomzatot egy kellemes lazító nyújtással. Egy rövid relaxációt követően pedig töltekezhettünk az általa készített protein golyóval és jeges citromfű teával, valamint üdítőitalok is várták a résztvevőket.
A futás alatt gyerekfelügyeletet is biztosítottunk annak érdekében, hogy senkinek sem jelentsen akadályt az, hogy elhelyezze gyermekét. Aktív programokkal és kézműveskedéssel vártuk a kicsiket.
Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett ezen a kihíváson, és teljesítette a 11 kilométeres távot. Kellemes pihenést mindenkinek!