Budapest közkedvelt kerületében sorra húzzák fel a lakóparkokat és egymás után cserélnek gazdát a lakások is. Lakók jönnek-mennek, de leginkább jönnek, ebből adódóan vált a 11. kerület mára a Budapest legnépesebb kerületévé.  

A Ficsak Budapest11 Egyesület Újbuda új lakosait hívta meg egy rendhagyó városnézésre, mégpedig elektromos bicikliken gurulva. Azok jelentkezését vártuk, akik a közelmúltban költöztek Újbudára és lenne kedvük felfedezni tágabb értelemben vett otthonukat két keréken gurulba. A szuper elektromos biciklik segítségével hatalmas kört tettünk ma a 11. kerületben.

A képzett kerékpáros túravezető irányításával keltünk útra, és a közel 4 órás kerekezés során állomásról állomásra haladtunk. A megálló pontokon található nevezetességekről, érdekességekről, látnivalókról rövid ismertetőt hallhattunk, így a kerékpárosok megtudhatták miért feneketlen a Feneketlen tó, mi történt ‘56-ban a Móricz Zsigmond körtéren, ki volt a Hadik ház fővendége, és még azt is, hogy mi volt a Gellért gyógyfürdő  korábbi neve. Megcsodáltuk a Szabadság hidat, fotózkodtunk a Gellért hegyi sziklatemplom előtt, felkerekeztünk a Gellért hegy tetejére, elgurultunk a műegyetem főépülete előtt majd meg sem álltunk a Kopaszi gátig, ahol megcsodáltuk a Mol csoport égig érő tornyát, sőt,  megtudtuk, hogy a Lágymányosi öbölben hódok is laknak. 

A tartalmas kirándulást az egyes állomásokon kvízkérdésekkel is színesítettünk, így öröm volt látni a helyes válaszok sorából, hogy valóban  érdeklődő társaság tartott velünk. 

Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett, ugyanis a csípős ködös reggel után napsütésen szép időben értünk a Dunához, így a novemberi időpontválasztás ellenére egy kellemes élménydús napot tölthettünk a szabadban. 

További képek: https://gazdagretiosszefogas.hu/galeria/nggallery/galeria/ismerd-meg-velunk-ujbudat-ujbudai-tekerges

A túráról készült videó: https://youtu.be/SQd_tTdd1No