1984 – 2024

40 éve épült a gazdagréti lakótelep. 1984-ben költöztek be az első lakók a Regős utcába. Azóta átszámozták, járdát, parkot buszmegállót építettek, infrastruktúrát kapott a környék, és vált Budapest egyik legszebb lakótelepévé. Gondosan megtervezett utcák, remek helyek, kedves emberek.

40 rengeteg idő, lakók jöttek, bérlők mentek, boltok nyíltak, vállalkozások indultak új házak épültek, a gyerekek felnőttek.

De vannak olyan lakók, akik nem mozdulta, állandóak. 1984-ben beköltöztek Gazdagrétre az elsők között és azóta is itt élnek. Mindet láttak ami itt tölténk, mindenre emlékeznek. Elmondható, hogy a 40 évvel ezelőtti kertek felszámolását követő nagyléptékű építkezés eredményeként Budapest egyik legkedveltebb lakótelepét sikerült megtervezni a mérnököknek. Remek hellyé vált kisgyerekkel, családdal, idősödve. Befogadó, szerető közösség.

Mi most azokat a lakókat köszöntöttük, akik elsőként költöztek a lakótelepre és azóta is itt élnek. Mindegyikük elmondta, nagy boldogság volt számukra, hogy itt jutottak lakáshoz, és azóta is szeretnek Gazdagréten élni!

Egyedi tortával és oklevéllel köszöntöttük őket, és kívánunk még további boldog éveket nekik Újbuda egyik legszebb lakótelepén

Kattints IDE és nézd meg az összefoglaló videót!